Két pozitív klímaváltozási történet egymás után biztosan túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, igaz? Néhány nappal azután, hogy írtam arról az ígéretes technológiáról, amely azt mutatja, hogy a CO2-t mindössze két év alatt kővé lehet változtatni, most egy igazán pozitív sajtóközleményre nézek. Azt mondja, hogy az 1997-es Kiotói Jegyzőkönyv mérsékelhetetlen siker volt, és a 36 aláíró ország mindegyike átlagosan 5%-kal csökkentette éves átlagos üvegházhatásúgáz-kibocsátását 2008-2012 között az 1990-es szinthez képest.
A számok csak most jelentek meg, és bár a globális kibocsátás összességében nőtt, a Kiotót aláíró és ratifikáló 36 ország évi 2,4 gigatonna szén-dioxid-kibocsátással „meghaladta kötelezettségvállalását”.
Lásd a kapcsolódó Éghajlatváltozás: Trump elnök újratárgyalná a COP21 klímamegállapodást Arnold Schwarzenegger éppen olyan éghajlat-változási érvvel állt elő, amellyel nehéz vitatkozni a COP21-el: Hogyan jutott el 193 ország „történelmi fordulóponthoz” az éghajlatváltozás elleni küzdelemben
Ez zseniális hír lenne, valódi reményt mutatva, hogy a kitűzött ambiciózus célok
A COP21 párizsi klímacsúcs a jó szándék és a nemzetközi szakmai nyomás kombinációjával érhető el. De ha egy kicsit közelebbről megnézzük a számokat, a 100%-os megfelelési arány nem olyan egyértelmű, mint amilyennek elsőre tűnik.Figyelmeztetések, figyelmeztetések, figyelmeztetések
Először is, amint azt a sajtóközlemény is elismeri, az aláírók eredeti listája 38 országot tartalmazott. Mi történt a másik kettővel? Nos, Kanada kilépett, az USA pedig soha nem ratifikálta a megállapodást (a Szenátus 95-0-ra megszavazta a Byrd-Hagel határozatot, amely azt nehezményezte, hogy a Kiotói Jegyzőkönyv „súlyos károkat okozna az Egyesült Államok gazdaságában”). Nem meglepő módon mindkét nemzet elvétette a célját.
Másodszor, kilenc ország valóban túllépte szén-dioxid-kibocsátását, de a megállapodásba épített „rugalmas mechanizmusok” segítségével továbbra is betartotta az előírásokat. Más szóval, megvették a jogot több CO2 kibocsátására azoktól a nemzetektől, amelyek nem használnak annyit. Az igazat megvallva, ezek az országok (Ausztria, Dánia, Izland, Japán, Liechtenstein, Luxemburg, Norvégia, Spanyolország és Svájc) csak most nem érték el a kitűzött célokat, 1%-os fölénybe kerültek, de azért érdemes megjegyezni.
Ezeket a pontokat maga a sajtóközlemény is kiemeli, de mint Új Tudós megjegyzi, itt más enyhítő tényezők is szerepet játszanak. Először is, a volt szovjet államok szén-dioxid-kibocsátása jelentősen csökkent a megállapodás aláírása előtt. „Ezt leszámítjuk, és a 38 nem érte el a célt” – írják.
Másodszor, a 2008-2012 közötti időszak az 1930-as évek óta a legnagyobb globális gazdasági recessziót fedte le. A szén-dioxid-kibocsátás vitathatatlanul egy-két gigatonnával alacsonyabb volt ennek közvetlen következményeként.
Harmadszor, és talán a legkárosabb, hogy ez nem veszi figyelembe a „szénszivárgást”, vagyis az országok kibocsátását a fejlődő országokba. A protokoll nem tartalmazza a repülést és a hajózást sem.
Még mindig érdemes szurkolni?
Mindezeket figyelembe véve érdemes-e egyáltalán megünnepelni a jelentést? Igen úgy gondolom. Az országok még ezekkel a technikai feltételekkel is kötelezettséget vállaltak, és be is tudták tartani azt. Természetesen vannak lábjegyzetek, és a célok eleve vitathatatlanul gyengék voltak, de el kell mondanunk valamit a kötelezettségvállalások teljesítésére irányuló nyomásról.
Itt van ok a vidámságra. „Gyakran vannak szkepticizmusok a nemzetközi jog fontosságával kapcsolatban, és sok kritikus azt állítja, hogy a Kiotói Jegyzőkönyv megbukott. Az a tény, hogy az országok maradéktalanul betartották az előírásokat, rendkívül fontos, és ez segít növelni a Párizsi Megállapodás maradéktalan betartásával kapcsolatos elvárásokat” – mondta Michael Grubb professzor, a kiadvány szerkesztője. Klímapolitika folyóirat.
Eléggé. Az ok, amiért az Egyesült Államok először kihátrált a Kiotói Jegyzőkönyvből, részben a korábban említett Byrd-Hagel határozatnak volt köszönhető, de annak a bosszúságnak is köszönhető, hogy mivel csak 37 másik ország csatlakozott, nem volt igazságos az Egyesült Államokkal szemben. korlátozott. A 2000-es választások előtti elnökválasztási viták során George W. Bush kijelentette, hogy „nagyon komolyan” vette az éghajlatváltozást, de aztán hozzátette: „de nem hagyom, hogy az Egyesült Államok magával vigye a világ levegőjének megtisztításának terhét, mint például a kiotói. szerződés megtette volna. Kína és India mentesült a szerződés alól.”
Ezúttal nincs ilyen kifogás. A Párizsi Megállapodás az Egyesült Nemzetek Szervezetét alkotó 193 ország mindegyikét kötelezi a kibocsátás csökkentésére. Ez magában foglal mindenkit Kína és Amerika nagy szennyezőitől kezdve egészen az ember okozta klímaváltozás által leginkább érintettekig: a Marshall-szigeteken és Tuvaluig.
Hacsak nem egy bizonyos korábbi valóságshow-műsorvezető kapja meg a Fehér Ház kulcsait. Hú fiú.
Képek: Creative Commons alatt használt Beverly & Pack, Takver és Itzafineday